//Hogyan adóznak a duális képzés keretében adott juttatások?
2019. október 31.
Kisokos / #adózás

Hogyan adóznak a duális képzés keretében adott juttatások?

2019-11-26T16:13:35+02:00

Duális képzésben résztvevő hallgató a tanulmányai mellett szakmailag minősített vállalkozásnál az oktatással párhuzamosan gyakorlatot végez.

A kurzusok, vizsgakövetelmények megegyeznek a hagyományos képzések követelményeivel, valamint az iskolában is ugyanazt az oktatást kapják, viszont a képzés az elmélet mellett gyakorlati periódusból is áll.

A duális képzésben résztvevő hallgatók a gyakorlat idejére díjazásra jogosultak, aminek a minimális összege hetente a minimálbér 15%-a. A vállalkozás dönthet úgy is, hogy ettől magasabb juttatásban részesíti a tanulót, viszont adómentes keretek között havonta a minimálbér összegéig teheti ezt meg.

Amennyiben a diák cafetéria juttatásban is részesülne, úgy már nem vonatkozik rá a teljes adómentesség. Ezen juttatások tekintetében a cafetéria adózására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.